Hajbeültetés tapasztalatok – egy beszámoló

Az évek során egyre inkább elvékonyodott a hajam és a hajvonalam is egyre feljebb húzódott kétoldalt. Mostanában annyira elvékonyodott, hogy látszott a fejbőröm. Kb. 2 hónapja úgy döntöttem, hogy leborotválom a fejem. Igénytelennek tartom, amikor néhány hajszálon át látszik a fejbőr (és ezzel nem akarok megsérteni senkit, ez csak az én véleményem). Mindenesetre úgy gondoltam, hogy ha már kopaszodok, legyek igazán kopasz és ne halasszam az elkerülhetetlent.

A másik indokom az volt, hogy kötöttem magammal egy üzletet. Akkor hagyom megnőni a hajam újra, ha átestem egy hajbeültetésen. Addig is élveznem kell a fejbőrömön a napot és a fuvallatokat.

Igazából egy állandó emlékeztető volt, hogy ezzel majd kezdeni kell valamit.

Tartalom

A klinika és pénzügyek

Eredetileg úgy terveztem, hogy majd valamikor 2021-ben, ha már elmúlik a korona-para, majd elmegyek egy hajbeültetésre. De aztán a Facebook elkezdett feldobni hajbeültetéses reklámokat. A modern marketing csodája, biztos meglátogattam egy hasonló oldalt előtte, ahol valamilyen Facebook widget volt telepítve.

Én úgy tippelte, hogy 3-4000 hajszálra lenne szükségem. Ez a legtöbb helyen egymillió forint felett volt. A Facebook azonban feldobott egy reklámot, amiben az egyik klinika nyári akciót reklámozott. Kapcsolatba is léptem velük, és kértem egy ingyenes konzultációt. (Ez itt nem a reklám helye…)

Kicsit tartottam a dologtól, mert kb. féláron jött volna ki a többi klinikához képest.

A klinika Budán, a Déli-től pár perc sétára volt. Két nagyon fiatal doktor beszélgetett el velem. A beszélgetés közben azon gondolkodtam, hogy ők tényleg orvosok-e, vagy ez egy sales csapat. Csak a koruk miatt, nem voltak erőszakosak.

Közelebbről is megvizsgáltak. Úgy tippelték, hogy 3000 hajszálra lenne szükségem a hajvonalam lejjebb hozatalához és egy kis sűrítéshez középen. A nyári akcióba még épp belefértem, és még három mezoterápiás kezelést is adnak ingyen, azaz erer hajszálanként egyet.

Az első elérhető időpont kb. egy hónappal később volt, el is fogadtam. Nem szívesen költök ilyesmire ennyi pénzt, ezért próbáltam úgy megoldani, hogy ne legyen egy összegben nagy ütés a bankszámlámon. A weboldalon részletfizetést is említettek, így rá is kérdeztem. Kaptam is egy jó ajánlatot, 4 részletben tudtam rendezni a költségeket, a legnagyobb részét a műtét napján.

Ezt már egy harmadik hölggyel tárgyaltam meg, aki közölte még, hogy a mezoterápiás kezeléseket nem tudom ingyen megkapni, rosszul tájékoztattak. Vagy a három ingyenes mezoterápiás kezelést kérem, vagy a nyári akciós árat. Egy mezoterápiás kezelés 20 ezer forintba kerül, az akciós árral pedig nagyjából 100 ezer forintot spórolok, így inkább azt választottam.

Néhány nappal később kaptam egy hívást, az azt követő héten felszabadult egy műtéti időpont, lenne-e kedvem beugrani. A koronahelyzet miatt úgy gondoltam, minél előbb, annál jobb. Ki tudja lesz-e belőle valami később.

A műtét előfeltétele volt gy vérkép, amit gyorsan meg is csináltattam a Medicover-ben (44 ezer forintért). Néhány eredményre hosszabb időt kell várni, de ezt a klinika így elfogadta.

A műtét napja

Reggel nyolc órára kellett megjelenni a klinikán. Kis keresgélés után meg is találtam őket, ugyanis kiderült, hogy a másik épületben voltak, ahová egy másik kapun lehetett bejutni, de ezt velem elfelejtették közölni.

Nem izgultam túlságosan. Úgy voltam vele, hogy aki felnőtt korában végig csinált egy mandulaműtétet, az mér nem fél ilyen apróságoktól (igen, az kegyetlen volt).

A nővér megkérdezte, hogy reggeliztem-e. Mondtam, hogy nem, nem szoktam. Mostanában időszakos böjtöt tartok, és csak délután szoktam enni. Kedvesen adtak nekem két kis csomag kakaós kekszet és egy pohár vizet, hogy ezt el kellene fogyasztani, mert sok gyógyszer megy ma keresztül rajtam.

Be kellett vennem 2 tablettát, ami megakadályozza, hogy nagyon vérezzek. És kaptam egy Frontin-t is, hogy megnyugodjak kicsit. Egy vérnyomásmérés is történt.

A nyugtatótól kicsit szédülve behívtak a műtőbe, Kérték, hogy feküdjek hasra, a fejemet helyezzem a lyukba. Olyan volt, mint egy masszázs ágy, viszont az arcomnak nagyon kényelmetlen. Nem tudom, hogy csak a fejem szélesebb-e, mint a többi emberé, de a párna nagyon nyomta a szemeimet.

A doktornőt felismertem, ő volt az egyik fiatal doki, aki a konzultáción is ott volt. Ebben a maszkos világban ezek a dolgok már nem maguktól értetődőek.

Nekem nem kellett maszkot viselnem a műtét alatt, de nekik igen.

A hajszálak kivétele

Először is érzésteleníteni kellett a donor területet. Lidokain injekciókat kaptam, amiből az első 2-3 volt fájdalmasabb, a többit már alig éreztem.

A hajszálak kinyerése két lépésben történt. Az elsőben „kivágták” őket, a másodikban szedték ki a fejbőrből. A kivágáshoz valamilyen kézben tartható kis gépet használtak. Időnként azt lerakták, és kiszedték a már kivágott graftokat.

Ez kb. kétésfél órát vatt igénybe. Időnként újabb lidokain injekciót kaptam, amikor újabb területekre vándorolt a doktornő.

Ezután jött az igazán kellemetlen rész. Mielőtt kiengedtek volna a műtőből, a doktornő beadta az idegi blokkot. A szemöldökömbe injekciózott párszor, amitől homloktól felfelé teljesen elvesztettem az érzékelést.

Ezt követően kimehettem a váróba és kaptam egy ebédet. Kb. egy óra ebédszünet után szóltak, hogy folytatjuk.

A hajszálak beültetése

A beültetés is két részből állt. Az elsőben kivágták a lyukakat ahová a graftok kerülnek, a másodikban ültették be őket.

A lyukak kivágását nem éreztem, csak a harsanó hangokat hallottam ahogy valami ritmusosan átszúrja a fejbőrömet.

A nővérkék kérdezték, hogy közben milyen filmet szeretnék nézni, merthogy itt már lehet. Rájuk bíztam a választást. A szemembe világító lámpa, a hangok, és az egész napos „kínzás” miatt nem kötötte le a figyelmemet a film. Legtöbbször csukott szemmel vártam, hogy a doktornő befejezze a munkát.

A beültetés rész volt a leghosszabb. Itt két nővérke folyamatosan készítette elő valamilyen csipesz szerű eszközt, amiben gondolom a graftok voltak. A doktornő pedig rutinos gyorsasággal ültette be és tette vissza a csipeszt újratöltésre. Ez a rész szerintem legalább két órán át tartott. A vége előtt kb. fél órával elkezdett kimenni az érzéstelenítés, és iszonyatosan kezdett fájni a fejbőröm. Abban reménykedtem, hogy nemsokára befejezik és nem szólok. Végül szóltam és mondták, hogy már nem sok van hátra. Kaptam egy pohár Cataflam V-t.

A doktornő a végén még átnézte egyszer a beültetést. Gondolom apró igazításokat csinált.

Az utasítások

A Cataflamtól függetlenül a végén már nagyon fájt a fejbőröm. A doktornő azt ígérte, hogy még aznap elmúlik a fájdalom, de adnak pár Cataflamot. Igaza lett, mire hazaértem, már egyáltalán nem fájt.

Kaptam ezenkívül antibiotikumot, amit öt napig kell szedni, és gyulladáscsökkentőt három napig.

Emellett kaptam egy nedvszívó papír kendőt is, mert a kivétel helye (a tarkó) még napokig szivároghat. Kaptam egy sóoldatos flaskát is, amivel óránként be kell fújni a beültetett területet három napig. Ezt követően lehet babáknak való samponnal kétszer húsz percig óvatosan megmosni. A kivétel helyét pedig lehet bepanthenezni.

Ami viszont a legnagyobb kihívás számomra, hogy nem szabad hozzáérni a beültetett területhez, azaz csak a hátamon aludhatok. Én soha nem alszok a hátamon, mert nem tudok. A klinikán javasolták, hogy nyakpárnát használjak, amilyen hosszú repülőutakhoz szokás. Az megakadályozza, hogy álmomban árforduljak.

Az első éjszaka

Az történt amitől tartottam. Egész éjszaka alig aludtam valamit. Talán felületesen pár órát. A nedvszívó kendő foltos, folyamatos a szívárgás. Fájdalom nincs. A beültetés helye vörös, a homlokom felső része be van dagadva. Sokat kell háton pihenni, hogy ne húzódjon le az arcra.

Sportolni, mélyre hajolni nem szabad, így a reggeli nyújtásom nagy része is elmarad.

Első nap

A nap nagy részét ágyban töltöttem. Az utasítások között volt, hogy a homlokduzzanatot így lehet megelőzni. Ennek ellenére nagy duzzanat alakult ki a homlokom felső részén, ami elvileg a beültetett hajszálaknak sem tesz jót.

A donor terület szivárgása nagyrészt megszűnt, de azért a nedvszívó kendőt továbbra is használom.

A beültetett részt nagyjából óránként locsolom a sóoldattal. Már nagyon várom, hogy megmoshassam a fejbőröm, főleg a donor területen.

Fájdalmat egyáltalán nem érzek. A beültetett területen talán kicsit lilásabbak lettek a hajszálak tövei.

Ami zavaróbb volt, hogy deréktájon tompa fájdalmat éreztem szinte egész nap. A doktornő figyelmeztetett, hogy a gyógyszerek miatt lehet kicsit besárgulok, mert az egyik májenzimem alapból magasabb volt. Nem tudom, hogy a veséim vagy a gerincem fájt a sok háton fekvéstől. Az antibiotikumot még három napig kell szedni. A biztonság kedvéért ittam pár csalán teát a nap során elosztva, és estére jobban éreztem magam.

Második éjszaka

Sokáig fent voltam, próbáltam lefáradni, hogy háton is tudjak aludni. Ismét nem sok sikerrel. Kicsit csaltam és oldalra fordultam, de a nyakpárna eltartotta a fejem a párnától. Így kicsit jobban tudtam aludni. De amint reggeledett, rögtön felkeltem, mert csak szenvedés volt már egy ideje.

Második nap

A szivárgás megszűnt amennyire láttam. Fájdalom nincs, és a duzzanat is lejjebb ment, vagy egyenletesen oszlik al a homlokomon, mert már nem annyira feltűnő. Továbbra is ágyvan fekve telt a nap nagy része. Laptopon dolgozgattam.

Egy hét után

Az egy hetes kontrollra nem kellett személyesen bemenni, elég volt képeket küldeni. Sajnos a beültetett területen a pörkök nem tűntek el, így extra hajmosást és napi kétszer fél órás áztatást javasoltak kádban. Életemben nem fürödtem még ennyit. Három nap után újra el kellett küldenem a fotókat és ekkor már jól nézett ki a fejbőröm. Inenntől napi öt perc áztatás kell.

A donor területről gyorsan lehullottak az apró sebek. Néhány nagyobb maradt, körülötte fájdalmas területtel.

Egy hónapos kontroll

Az egy hónapos kontrollra a beültetett haj nagy része kihullott. A beültetett terület továbbra is piros, irritált. A viszketés nagyrészt megszűnt. A donor területen maradt néhány gyulladt pattanás, de lassan azok is felszívódnak. Elvileg hat hónapnál már látható lesz valamilyen eredmény, de a végleges eredmény csak egy év elteltével várható.

A cikket folyamatosan frissítem.